Tavasz

Először is elnézést azoktól, akik vették a fáradságot, és időről időre ideklikkeltek a blogomra, és szomorúan konstatálták, hogy hónapok óta nem írtam egy sort se.

Szabadkozhatnék, de nem teszem. Vallom ugyanis, hogy az embernek arra van ideje, amire SZÁN.

Hát a télen a SZÁN az max a havon siklott és nem a laptopom billentyűin. Ez a tél hosszú volt embert próbáló, értelmetlenül értelmet kereső, végletekig rideg, és az én felnőttéválásom utolsó állomása. Persze ez is önző és bulvárszagú, de tényleg így történt.

Most tul vagyok egy csomó mindenen megint, és újabb dolgok előtt, de már nem visel meg annyira mint korábban.

Az életem fenekestül átállt egy másik ritmusra, és csak pislogok, ha néha eszembe jut, hogy régen miket csináltam.

Operaénekes lettem...ez tény.Már a Fáy Miklós is jót írt rólam, ez is tény. Rost Andreával énekeltem, ez maga a csoda...Mindig úgy éltem az életem, hogy rácsodálkoztam mindenre, amikor valami nagy dolog történt velem. Igazi vidéki fiú, aki mindennek örül, pedig az életben felnőttem azokhoz a dolgokhoz, amiknek meg kell történnie velem...Hiszen ezért dolgoztam ennyit...ezért izgult értem annyi ember körülöttem, ezért tettem igéretet annyi embernek...

Most tavasz van...végérvényesen...ennyit még nem jelentett számomra egy rügy, egy napfény...

élvezem minden ízében, szeretném, ha mindaz, amit a téllel magunk mögött hagytunk szépen zárulna le...ha az maradna meg, ami szép, és értékes, és ami a következő telekre meghozza a nyugalmat és a békét. A szeretet úgyis bennünk van...